Felelőtlen csajozgatásnak indult, de komoly kapcsolat lett belőle a húsz év korkülönbség ellenére. Majd jöttek a hirtelen becsukódó csetablakok, és a tündérmese gyorsan szertefoszlott. Hosszú, és nagyon kerek történet következik.
Hosszú ideig dolgoztam hivatásos fotóriporterként. Első házasságunkat már nagy szakszerűséggel tönkretettük akkori feleségemmel, éppen csak a romokon éldegéltünk, mikor egy vidéki munkám során találkoztam Krisztával. Egy rendezvényen szerepelt résztvevőként, 18-19 éves, fekete hajú, karcsú, 164 cm magas, cicis lány volt. A gyengém. Bedobtam a szokásos csajozós formulát, agyba- főbe fényképeztem, majd a műsor végén megkértem, adja meg a koordinátáit, mert szívesen vinnék neki egy pát képet ( a net akkor még igen keskenysávú volt). Megkaptam, amit kértem és egy hét múlva motoron megjelentem nála a fotókkal.
Sportos, laza csaj volt, gyorsan megtaláltuk a közös hangot, először telefonálgattunk, majd randizgattunk is. Nem is kérdeztem, mennyi idős, mert általában jól saccoltam meg a hölgyek életkorát…miután néhány hónapos ismeretség után először lefeküdtünk, viccesen rákérdeztem: kiderült, hogy épp megúsztam az akkori büntetőjogi szankciókat, mert 16 múlt három hónappal…az ütő azért megállt bennem, húsz év volt közöttünk. Kínomban azzal bíztattam magam, csak arra kell ügyelnem, hogy ez a korkülönbség mindig megmaradjon.
Ez az új kapcsolat tette be első házasságomnak végleg a kaput. Nem volt visszaút, nagyon egymásra találtunk Krisztával. Talán ő szeretett belém hamarabb, s amikor napjában többször is elmondta, hogy szeret, mindig biztatóan vállon veregettem és azt mondtam neki: -Majd elmúlik!- és nagyot vigyorogtam. Nem hittem a kapcsolat tartósságában ekkora korkülönbség mellett.
Tehát elváltam, Kriszta hozzám költözött, vagy három évig éltünk így. Nagyon talpraesett lány volt, sokat tanult is mellettem, vittem mindenhova magammal, ahova csak tudtam. Az életem része lett, minden titkomat, minden pénzemet gondolkodás nélkül rábíztam. Boldogok voltunk együtt. Aztán egyszer valamiért mégis szakítottunk, visszaköltözött vidékre a szüleihez. Én egy-két napig örültem a szabadságnak, aztán elkezdett hiányozni. Megtudtam, hogy hol dolgozik, meg azt is, hogy teljesen normálisan be is pasizott. Ekkorra azonban rájöttem, már piszkosul nem akarom, hogy elmúljon a szerelem, sőt úgy éreztem magam, mint aki egy nagy kincset veszített el. Elkezdtem rá újból ezerrel hajtani, s a második kierőszakolt randin egy kreatív fordulatként megkértem a kezét. Kis
habozás után igent mondott.
Új fejezet kezdődött az életünkben. Teljesen összetartozónak éreztük magunkat, dúlt a nagy és kölcsönös szerelem.
Visszaköltözött hozzám, pazar életünk volt. Bár vidéki lány volt, eljegyzést nem tartottunk, csak „bemondás” alapján volt a menyasszonyom. Igazából én akartam már az esküvőt, de a fotóriporteri pénzeimből nem tudtunk félretenni: dolgozni nem engedtem, amit kerestem, minden hónapban fel is éltük. Hogy előteremthessem a szükséges summát, állást változtattam, elfogadtam egy ajánlatot. Ügyvezető lettem és résztulajdonos egy induló kft-ben. Nagyon élveztem a munkát, voltak távlataink, volt értelme a munkának, dübörgött a cég ezerrel. Belevontam Krisztát is, a gazdasági dolgokkal foglalkozott, nagyon élvezte, hogy hasznossá tudja tenni magát. Megvolt az esküvő is végre, mindent úgy alakítottunk, ahogy szerette volna.
Ifjú feleségemet elhalmoztam mindennel, amivel tudtam. Pontosan felismertem, mit ér nekem. Nem csak fiatalságával és szépségével láncolt magához, hanem valami elképzelhetetlen biztonságot is nyújtott személye. Olyan volt nekem, mint Jumurdzsáknak a talizmánja: hitet, erőt adott, mindig győzni tudtam, mert éreztem, mellettem áll. A kft egyre jobban ment, nagyon belejöttünk, néha egész kemény összecsapásaink voltak a konkurensekkel, de mindig nyertünk. Királynak éreztem magam, aki kincsként őrizte királynőjét.
Teljes szabadságot adtam neki, nagyon bíztam benne. Aztán hirtelen beköszöntött hozzánk is a netkorszak. Rákapott a fórumokra, hobbijának minden apró részletét megvitatta a hozzá hasonló „elvetemültekkel”. Fórumos találkozókra ment, hívott, de én akkor örültem, hogy van egy csöndes, nyugodt pihenőnapom, otthon maradtam. Nem is vonzott ez a kedvtelése, tehát hagytam, érezze jól magát. Tökéletesen megbíztam benne, ugyan napjában többször is beszéltünk, és SMS- ztünk, de csak azért, hogy újra és újra elmondjam, mennyire szeretem.
Egy ilyen találkozó után vettem észre a ma már klasszikusnak számító intő jeleket, a hirtelen becsukódó chatablakot, az éjjel-nappal fórumozást. De még az sem tűnt fel, hogy mikor megismerkedésünk 10 éves évfordulóját ünnepeltük, vacsora után az étteremből kijőve megkérdeztem, hogy ugye ma is hozzám jönne, zavartan odázta el a választ. Vakon szerettem a feleségem. Szó szerint vakon…
Két nap múlva szólt, hogy valakivel találkozni fog, de megmondta, mikorra ér haza. Mikor a jelzettnél három órával később meg is jött, bánatomban én már elkortyoltam egy fél üveg whiskey-t. Mikor azt rebegte, hogy életében ilyen jól még nem érezte magát, elborult az agyam, csöndben csak annyit mondtam neki, hogy ha menni akar, most menjen, mert most még újra tudom kezdeni az életemet nélküle. Végül abban maradtunk, hogy pár napig anyósomnál lesz, addig végig gondoljuk, hogyan tudjuk megjavítani közös dolgainkat. Ezután komornyikom, Ballantines mester gyorsan ágyba segített, húztam a lóbőrt másnap reggelig.
Arra ébredtem, hogy egy nagy sporttáskába pakol. Azt hittem, anyóshoz cuccol, nem is nagyon érdekelt. Fél óra múlva kábultan felkeltem, és dermedten láttam az asztalon az akkurátus rendben lerakott jegygyűrűjét, bankkártyáját és kocsijának kulcsát is. Hirtelen jegesen józan lettem. Megcsörgettem a telefonját. Már ki volt kapcsolva…estére kezdtem sejteni, hogy nem jön vissza, miután az egyik barátnőjéből kinyomorgattam, hogy valami pasi van a dologban.
Egy hét múlva, mikor kezembe vettem telefonjának a részletes számláját, akkor éreztem igazán, hogy elment a hajó: három hét alatt 150 SMS ugyanarra a számra, az utolsó éjszaka másfél órás beszélgetés, persze ugyanazzal…szinte végig a szemem előtt zajlott minden. Csak hosszú évek és embertelen mennyiségű szenvedés után kezdtem megérteni azt, hogyan tud valaki hirtelen így hátat fordítani a másiknak. És azt, hogy a szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny …
P.S.: A tanulságok levonásához segítségként annyit, hogy a pasi, akihez exem elköltözött, ma már a férje, és még (talán) egy pár évig masszívan 15 év korkülönbség van közöttük.
Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!
Utolsó kommentek