Fél év után komoly szándékai támadtak a férfinak, de a nője elillant. Azt sajnos nem tudjuk meg, hány éves lehet.
Nyáron megismerkedtem egy 41 éves nővel egy társkereső oldalon. Járni kezdtünk, és négy hónapig minden tökéletesnek tűnt. Rengeteg sms-t írt, hogy épp rám gondol, hogy hiányzom, és milyen szerencsés, hogy megismert. Novemberre úgy tűnt, hogy kezd komolyabbra fordulni a dolog, elkezdtünk közösen tervezgetni. Az egyik hétvégét nálam töltötte, addigra úgy éreztem, hogy ezt a nőt meg kell tartanom.

Két héttel később viccesen megkérdeztem, hogy lesz-e örökre az enyém, és igent mondott. A következő hétvégén aztán nem találkoztunk, azt mondta, hogy beteg. Sms-ben is csak nagyon szűkszavúan válaszolt, ami szokatlan volt tőle. Végül vasárnap este 11-kor írt egy sms-t, hogy találkozott valakivel, és meglátott benne valamit, szeretné megpróbálni milyen vele, ne haragudjak, neki is nehéz, mert olyan jó voltam vele, de értsem meg. Ezt én azóta sem értettem meg, mivel egy héttel korábban még a szemembe mondta, hogy velem szeretne lenni. Hogy ezt képes volt sms-ben megírni, azt különösen aljasnak tartom. Később kiderült, hogy azon a hétvégén nem is volt beteg, már akkor az új szerelmével andalgott.
PollPub.com VoteMiért léphetett meg a nő?
Mert megijedt a közös élettől.
Csak hülyítette a levélírót.
Tényleg talált egy jobbat.
Visszaeső férfifaló lehet.



View Results

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!