Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Azt hazudtam, hogy nemi betegséget terjeszt

A srác állandóan szívott, de nem ez volt a legnagyobb baj, hanem hogy ilyenkor félrekefélt, és aztán letagadta. A levélíró megbüntette.

Kilenc hónapig jártunk a barátommal (nevezzük Áronnak), ami nem olyan sok, de utólag már ezt is nagyon megbántam. Nagyon sokat szívott, állandóan bulizni járt, ezt sokszor próbálta tagadni. Amikor be volt szívva, akkor mindig nagyon kívánta a szexet, de amikor nem együtt voltunk, mindig azt mondta, hogy valamelyik haverjával mászkálnak, ezért egy darabig nem gyanakodtam rá, hogy megcsal.

Csak később tudtam meg, hogy azzal a lánnyal csalt meg, aki régebben bemutatott minket egymásnak. Ez egy hónappal a szakításunk előtt kezdődött, titokban feljárt hozzá szívni, és lefeküdtek egymással többször is. Közben engem azzal fenyegetett, hogy ha hazudok neki, akkor azt soha nem bocsátja meg nekem, és azonnal ott fog hagyni.

Miután szakítottunk, összejöttem valaki mással, de Áron visszatért, és újra akarta velem kezdeni. Bocsánatot akart kérni, és rávett, hogy mondjuk el mindent őszintén egymásnak. Én elmondtam neki mindent, bevallottam, hogy néha vonzódom a lányokhoz, de egy ártatlan flört volt a legtöbb, ameddig elmentem. Ő viszont hazudott, mert azt mondta, hogy csak csókolóztak azzal a lánnyal.

Ezek után elmondott mindennek, hogy beteg vagyok és nem normális, és kijelentette, hogy örül, hogy szakítottunk. Mindezt úgy, hogy nem én csaltam meg őt, hanem ő engem. Soha nem bírta elfogadni, ha valamiért ő volt a hibás. Ha próbáltam vele megbeszélni valamit, amin változtatnia kellene, akkor inkább otthagyott.

Ezt nem tudtam annyiban hagyni, elégtételre vágytam. Ezért elkezdtem hazugságokat terjeszteni róla, hogy szemölcsöt kaptam el tőle ott, és hogy többször megvert. Emiatt szakított vele az a másik lány. Engem hibáztatott, és én örömmel vállaltam is, hogy én tehetek róla. Lehet, hogy túl messzire mentem, de szerintem megérdemelte.

PollPub.com VoteÖsszejönnél olyannal, aki szív?
Kizárt.
Lehet.
Csak ha nem rendszeresen csinálja.
Csak ha velem együtt csinálja.



View Results

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!

8 Tovább

Elfelejtett szólni, hogy vége

Sosem értettem, hogy maradhatnak rejtve egy kapcsolatban olyan apróságok, mint hogy az egyik fél már nem szereti a másikat. Lehet, hogy a lány se egyszerű a mai történetben, de a srác biztos bőven megéri a pénzét.

Van egy srác, akivel öt hónapig jártunk, de ebből az utolsó három hónapban furcsán viselkedett. Többször rákérdeztem, hogy van-e valami probléma, akarja-e még ezt az egészet, de mindig megerősített benne, hogy szeret, és velem akar lenni.

Erre egy hete szakított velem. Azt mondta azért, mert nem akar bántani. Végül inkább abban maradtunk, hogy kicsit lazábbra vesszük a kapcsolatot, de azért ha bármelyikünk felszed valakit, akkor szólunk a másiknak. Amikor elbúcsúztunk egymástól, azt mondta, hogy fontos vagyok neki.

Ma megtudtam, hogy mindenben hazudott nekem. Most már azt állítja, hogy három hónapja nem érez értem semmit, és valami baj van a fejemmel, ha azt képzelem, hogy még járunk, pedig csak arról volt szó, hogy esetleg külön utakat is járunk.

Mikor megkérdeztem, hogy miért nem volt képes ennyi idő alatt rendesen szakítani velem, azt mondta, hogy nem volt rá lehetősége.

Ezalatt a három hónap alatt hét srácot utasítottam vissza. Ahelyett, hogy továbbléptem volna, ezzel a barommal fecséreltem az időmet, próbáltam vele megbeszélni a dolgokat, mert azt hittem, hogy azért ilyen, mert túl sok a stressz az eletében. Közben csak lusta volt ahhoz, hogy megmondja, mi az igazság, és most egy csomó mindenről lemaradtam miatta.

Nem hiszem el, hogy már megint kifogtam egy ilyen semmirekellő alakot, miközben modellkedek, jelentek meg képeim, imádom a gyerekeket, szeretek főzni, takarítani, kirándulni, utazni, és odavagyok az állatokért. Jól nézek ki, okos vagyok, tudok szeretni, hűséges vagyok és odaadó. Nem értem, miért nem tudok találni egy normális férfit?
PollPub.com VoteMiért nem szakított rendesen a srác?
Mert kellett a lány tartaléknak.
Mert gyáva.
Mert kényelmes.
A lánynak kellett volna dobnia rég.



View Results

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!

6 Tovább

Kiderült, hogy csak alibibarátnő vagyok

 
A hétfői dráma után most egy könnyed sztori következik egy vérbeli kamugéppel, aki hónapokon keresztül vezette orránál fogva a barátnőjét.
 
25 éves lány vagyok, és néhány évvel ezelőtt összejöttem egy velem egyidős sráccal, akit egy társkeresőn ismertem meg. Nagyon hamar bemutatott a szüleinek, akik teljesen szimpatikusak voltak, és többször megjegyezték, mennyire örülnek neki, hogy ilyen rendes lánnyal jár a fiuk.

A srác egy másik városban lakott elég messze tőlem, úgyhogy főleg hétvégénként találkoztunk, de ez nem zavart, mert különben imádott, és a tenyerén hordozott. Azt hittem sinen vagyunk, bár házasságot, ilyesmit én még korainak gondoltam felhozni.

Négy hónapig tartott az idilli állapot, amíg ki nem derült, hogy egész idő alatt megcsalt egy lánnyal, aki ugyanabbanan a városban lakott, ahol ő is. Illetve inkább a másik lányt csalta velem. Bevallotta ugyanis, hogy engem csak azért tartott, mert az igazi barátnője nem tetszett a szüleinek, és kellett valaki, akivel elterelheti a figyelmüket. Először nem akartam hinni a fülemnek, ugyanis mégcsak nem is lakott a szüleinél, úgyhogy a mai napig nem bírom felfogni, hogy ennyi idősen miért volt szüksége erre a színjátékra. Viszont legalább az leesett, hogy miért volt neki ilyen sürgős, hogy bemutasson a családjának.

Itt vége is lehetne a történetnek, én azóta összejöttem egy normális sráccal, akivel boldogok vagyunk együtt. De a legviccesebb az, hogy még volt képe két évvel később felhívni, hogy a barátnője terhes, és nemsokára összeházasodnak. Mondtam neki, hogy nagyon örülök, és hogy sok boldogságot kívánok nekik. Erre kiderült, hogy valójában azért hívott, mert szakítottak, és újra szeretne velem összejönni. Azóta is nehezen hiszem el, hogy ilyen ember létezik. Mégis mit gondolt?

 
Utólag nem tudom, hogy magamat sajnáljam jobban, hogy összehozott vele a sors, vagy őt, amiért ennyire képtelen az őszinteségre.
 

Felszedtek vagy rászedtek? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, ahol további érdekes apróságokat, infókat csepegtetünk a társkeresésről, és arról, ami azután következik, hogy megtaláltuk, akit kerestünk!

PollPub.com VoteTe mit teszel, ha a fiúd/csajod nem tetszik a szüleidnek?
Nem érdekel, én járok vele, nem ők.
Előbb-utóbb rájövök, hogy igazuk van.
Kamuzok valamit.
Bebizonyítom, hogy nincs igazuk.
Szakítok.



View Results
0 Tovább

A szerelem helyett a pénzt választottam



A túlzott, értelmetlen ragaszkodás iskolapéldáját mutatjuk ma be, én arra tippelek, hogy a lány azért is eshetett ebbe a csapdába, mert túlzott önbizalomhiánnyal küszködött. Az elkövetett hibasorozatért azért teljesen felmenteni sem lehet, de legalább észhez tért pár elvesztegetett év után. A caps lockokat majdnem kiszedtem lendületből, mert nekem erős ez a kiabálás, de végül úgy döntöttem, hogy a sztori így kerek.

Akármennyire is hihetetlen lesz a következő sztori, amit szeretnék veletek megosztani, előre leszögezném tényleg megtörtént velem. NEM KAMU.

Egész tini koromban semmi másra nem vágytam, mint egy PASIRA. Akivel lehet sétálgatni, moziba menni, így nem kell otthon ülni és a barátnőknek könyörögni, hogy jöjjenek már el velem valahova. Mert természetesen én akkor ezt úgy figyeltem meg, hogy mindenkinek volt pasija csak nekem nem. Itt kezdődött a tévedések sorozata…

Az érettségim előtt pár hónappal már szinte depressziós voltam, hogy nekem addig még mindig nem sikerült egy párkapcsolatot kialakítani senkivel, talán pont azért, mert annyira akartam. De aztán akkor jött Ő. Már az első pillanatban tudtam, hogy ő nem az a bizonyos nagy Ő, de mégis hagytam magam. Nem tetszett mint srác…. SEMMI nem tetszett benne, és teljesen másképp gondolkodtunk mindenről, szóval tényleg semmi közös nem volt bennünk. De akkor és abban a pillanatban én elhitettem magammal, hogy de jó lesz ő nekem, hisz így legalább végre lesz PASIM.

2 és ½ évig hitegettem magam, hogy ő az igazi, vele fogom leélni az életemet. Az első évben még minden rendben volt, viszonylag. Jó volt, hogy végre van akivel lehet programokat szervezni, mindig ott van mellettem, egy szóval elkezdtem RAGASZKODNI. Na igen ez volt az a pont, amit nem szabadott volna megvárnom. 1 ½ év után aztán történt egy még durvább, SZAKÍTOTT velem. Igen ő szakított.
Na és én erre mit csináltam??? KÉTSÉGBEESTEM Úristen!! Megint egyedül fogok maradni, ezt nem hagyhatom. És elkezdtem KÖNYÖRÖGNI. Igen, azért hogy béküljön ki velem. Végül kibékültünk és ekkor jött a következő hiba, amit elkövettem…ÖSSZEKÖLTÖZTÜNK.. Úgy összeköltöztem valakivel, hogy soha nem tetszett se belsőre, se külsőre, sőt volt, hogy UNDORDTAM tőle. De mégis megtettem, hogy ne maradjak egyedül…

Pedig lett volna más választásom…Mert ezalatt a 2 és ½ év alatt az igazi nagy Ő végig ott volt mellettem, együtt dolgoztunk, és én már az első pillanatban belezúgtam…De GYÁVA voltam…Mikor a pasim 1 ½ év után szakított velem, Ő egyszerre rám nyomult és bepróbálkozott. Talán túlságosan is. Megőrültem érte, elvette az eszemet teljesen, előtte még soha nem éreztem ilyet, nem is akartam elhinni, hogy ő ezt viszonozza. De mégis. Aztán elhívott randizni… Ez volt az egyetlen és utolsó randink. Soha nem tudtam elfelejteni azt az estét. De MEGIJEDTEM…Elkezdtem gondolkodni és nem a szívemre, hanem az eszemre hallgattam.
 
Ott volt életem szerelme, akiért majdnem megőrültem, kevés fizetéssel, autó nélkül, szüleire nem támaszkodhatott, egyedül élt. Ezzel ellentétben ott volt az EX, akinek saját autója, lakása, támogató szülei, biztos, jól fizető munkahellyel. Hát én a jól bevált rosszat választottam, ahol nem voltam boldog, de biztos pont volt az életemben. Egyszóval nem mertem belevágni az újba, így az első és egyetlen randink után közöltem életem szerelmével, hogy „adiosz”, visszamegyek az exhez. Ekkor könyörögtem magam vissza az Exhez, és költöztem vele össze.

Míg együtt éltünk csak XY (életem szerelme) járt az eszemben, de már hiábavaló volt az egész, mert közben talált magának egy másik lányt. Bár én éreztem, hogy nem boldog, ahogy én sem voltam az. Ebben az időszakban imádtam dolgozni járni, mert ha szerencsém volt, és dolgozott, akkor láttuk legalább egymást egy picit, vagy megittunk egy kávét. Így ment ez egy ideig… Egészen addig, míg én 22 éves fejjel végre rájöttem, hogy mekkora HÜLYE voltam.
Hazaköltöztem a szüleimhez… Életem eddigi legjobb döntése volt!!

XY természetesen hamar megtudta, hogy hazaköltöztem és végleg szakítottam az Ex pasimmal. Bár szerintem azt gondolta, hogy pár hónap múlva megint vissza fogok menni hozzá, de nem így történt…BÍZTAM benne, hogy még nincs minden veszve!!

Egyre többet beszélgettünk, kávézgattunk megint. Tudtuk mindketten, hogy ki kell próbálnunk együtt, hogy működne-e a dolog. Ő merész volt, és szakított az akkori barátnőjével és azóta próbálgatjuk, hogy működik-e… Ennek már több mint ½ éve. És jelentem, végre boldog vagyok, mert végre SZERELMES vagyok és viszont szeretnek.

Akik ezt elolvassák azoknak azt tanácsolom, hogy soha nem szabad ennyire ragaszkodni semmihez, merni kell nyitni az új felé, nem szabad félni. SOHA ne gondolkodjon senki így, ahogy én tettem annak idején.
 

Felszedtek vagy rászedtek? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, ahol további érdekes apróságokat, infókat csepegtetünk a társkeresésről, és arról, ami azután következik, hogy megtaláltuk, akit kerestünk!

PollPub.com VoteLányok, titeket mennyire befolyásolnak az anyagiak a párválasztásban? (A férfiaktól elnézést, ők ebből a körből kimaradnak.)
Én nem ezt nézem.
Ez nem nagyon izgat, csak ne legyen jóval csóróbb nálam.
Azért legalább annyija legyen, mint nekem.
Számomra az a férfias, ha pénzesebb.



View Results
3 Tovább

A barátommal csalt meg a szerelmem

Ökölbe szorult a kezem a következő történetet olvasva, nem értem, hogy lehet ekkora aljasságot elkövetni, és ilyen hosszú időn keresztül hazugságban élni. Online társkeresés nincs a történetben, csak online párkapcsolati válságkonferencia.

Mit csináljon az a srác, akivel nyolc év boldog párkapcsolat után közli a szerelme, hogy beleszeretett (a srác) egyik közeli barátjába és másfél éven át találkozgattak a háta mögött? Így néhány alkoholgőzben töltött hónap után nem vagyok okosabb, talán a blog nagyérdemű közönsége tudja a választ.

Az egész még a középiskolában kezdődött, annak is az elején, úgyhogy sok szempontból együtt nőttünk fel, egymással vesztettük el a szüzességünket, nagyon hamar elválaszthatatlanok lettünk. Én pár évvel idősebb lévén előbb végeztem a gimivel és költöztem fel Pestre tanulni, de ezt a viszonylag rázós távkapcsolati szakaszt is átvészeltük és mikor felvették őt is Pestre, összeköltöztünk.

Évekig boldogan éltünk együtt, nem győzött elégszer biztosítani róla, hogy nagyon szeret és velem szeretné leélni az életét. Én sokáig bizonytalan voltam, nem akartam elhinni, hogy elsőre megtaláltam az igazit… de hát a nagyszüleim is így csinálták és (már amennyire meg tudtam ítélni) boldogok voltak együtt a sírig. Meghát kissé naív és idealista is vagyok, úgyhogy lassan elkezdtem tényként kezelni, hogy mi mindig egy pár leszünk.

Ekkor jött a derült égből villámcsapás: a lány kap egy sms-t, megnézi, de csak egy pillanatra látja, máris úgy csukja össze és dobja le a telefont, mintha égetné a kezét. Egyből tudtam, hogy látnom kell azt az üzenetet, a lány annyira megijedt, hogy ellenkezni is alig mert. Nem is kellett csalódnom - vagyis dehogynem, de még mekkorát! A sms feladója a már fent említett "barátom", az üzenet pedig: "Hiányzol szerelmem!"

Percekig nem tértem magamhoz, úgy éreztem, mintha laposra vertek volna. Kissé homályos is az ezt követő meglehetősen kínos és fájdalmas beszélgetés amit Skype-on keresztül folytattunk a vidéki sráccal hármasban. Csak részeg csókolózás volt, mondták. Magyarázkodás, bocsánatkérés, sírás, könyörgés, volt ott minden.

7 Tovább
«
12

Ásó, kapa, nagyharang

blogavatar

Hol a férfi? És a nő? Társkeresés és társas élet kezdőknek és haladóknak. Várjuk a megható vagy felháborító történeteiteket, hogy ne csak a saját hibáinkból tanuljunk.

Utolsó kommentek