A kép az Egy szobalány naplója c. Bunuel-filmből van

Vallásos fickót fogott ki Dóri, csak arra nem volt felkészülve, hogy a férfi barátai sokkal kevésbé szentéletűek.

Szégyen vagy sem, én férjet fogni indultam neki a társkeresőzésnek. Volt egy ürge, egy egyetemi tanár, aki az első találkozásnál el volt hűlve, hogy tényleg úgy nézek ki, mint a képeken. Sőt, még jobban. Nem hiába csíptem ki magam. A sokadik találkozásnál viszont elővettem a sportos, kényelmes formám, amit nem annyira akart megérteni, de nem emiatt futottunk zátonyra.

Összességében nagyon szimpatikus volt, sokat jártunk kiállításokra, és pár hónap után elkezdte mondogatni, hogy feleségül akar venni. Mondjuk nem hittem neki, szerintem inkább csak az zavarta, hogy nem haladunk az ágy felé. Direkt húztam az agyát, mivel komolyan gondoltam a dolgot, és mindenképp el akartam kerülni, hogy könnyű numerának nézzen. Gondoltam egy feleségjelölttől neki pláne ilyesmi lehet az elvárása, merthogy gyakolró vallásos volt. Nekem meg korábban teljesen bevált az, hogy ha valakinek hamar engedtem, az hamar túl is lépett rajtam, ha húztam a dolgot, akkor viszont könnyen több is kikerekedett belőle.

Közben a fiú barátai is megtaláltak, és hívogattak, hogy menjek el velük is ide-oda, de ellenálltam, amit önigazolásnak vett, hogy sínen vagyunk, és örömmel állapította meg, hogy milyen feddhetetlen jellemű nő vagyok.

Egyszer aztán mégis úgy alakult, hogy nem tudtam lerázni a haverokat, egy szabadtéri koncerten találkoztam velük, és először azzal döbbentettek le, hogy folyamatosan szidták a pasimat háta mögött. Persze azzal a hátsó szándékkal, hogy ők is bepróbálkozzanak, hogy hátha nekik majd összejön valami. Elég egyértelmű jeleket küldtek felém, hogy bejövök nekik, és kezdtem tolakodónak érezni a közvetlenségüket. A pohár nálam akkor telt be, amikor az egyikük konkrétan megjegyezte, hogy “vízszintesben is összejöhetnénk egyszer”. Borzasztó megalázó volt, ennyit arról, milyen gátlástalanok a férfiak.

Nem csaptam belőle balhét, de alig vártam, hogy leléphessek, és a hátam közepébe sem kívántam az egész társaságot. Nem akartam kitálalni a pasinak sem, mert nem szokásom mások magánéletébe beleavatkozni. Szépen elfelejtettük egymást, én meg a barátnőmnek sírtam el hogy jártam. Utólag az is megfordult a fejemben, hogy ő vette le a kezét rólam, és vetett a barátai elé bosszúból, hogy neki nem jött össze, és a házasságot kizárólag azért emlegette, mert tudta, hogy ezt akarom hallani.