Alkoholista apától egy alkoholista férj karjaiba menekült a mai történetünk írója, akit sokat bántalmaztak, de nem nagyon tudott mást tenni, mint tűrni, és mostanra teljesen kilátástalan helyzetbe került. Tipikus eset, mondhatnánk, de ritkán kapunk ezekről a négy fal között játszódó személyes tragédiákról ilyen testközeli beszámolót. Kérdezhetjük, hogy hát miért hagyta magát, erre is kapunk tőle választ: "Az életkép, amit ilyen nyomorult, szerencsétlen családból hoztam magammal, sajnos nem tett erőssé, inkább bátortalanná, gyávává, megalkuvóvá, mindent eltűrővé, szóval piskóta vagyok."
Üdvözlettel köszöntöm Önöket! Azon gondolkozom, hogy viccnek, avagy szórakoztatásnak, esetleg jó illetve rossz példának szánják-e a felkérést, hogy akinek kedve van, az írjon Önöknek. Mi fog történni a levelekkel? Esetleg csak sírogatok, hogy engem így átvágtak, vagy talán lehet szándékukban áll komoly lépéseket, döntéseket hozni. Nagyon nem tudom eldönteni, az életemen úgysem fog változtatni, csak véleményem van az emberek becstelenségéről, hazugságairól, aljasságairól, de nem bántok senkit, azt majd Isten elrendezi helyettem.
Miután elkezdtem, most röviden leírom a történetem (57 éves vagyok). Gyerekkoromban szegények voltunk, 5 gyermekre 1 pár cipő jutott, éheztünk, fáztunk, jutott csúnya beszéd, verés, alkoholizmus. Aztán 18 éves koromban férjhez mentem egy alkoholista emberhez. Mindent elkövettem, hogy az én gyermekeim ne szenvedjenek hiányt, de az ivás, verés - mindegy, milyen színű a sapka,- az kijárt.
Elváltunk, és a bíróság a gyermekeket nekem ítélte, de a lakás tulajdonjogát kettőnk nevén felejtette, s a verés, üldöztetés hatására 2 gyermekemmel albérletbe mentem, ahol 5 évig vártam lakásra. Itt már leírnám, hogy elvált asszonyt csak arra keresnek a férfiak.
5-6 év múlva megismerkedtem egy német fiúval, akinek nincsenek szülei. Neki adtam az életünket, de sajnos az esküvő napján ill. éjszakáján nagyon megvert!!! Kezdődött a 30 éves háború.
Szültem neki egy kislányt, aki 18 éves korában meghalt, na akkor én is meghaltam. Az életkép, amit ilyen nyomorult, szerencsétlen családból hoztam magammal, sajnos nem tett erőssé, inkább bátortalanná, gyávává, megalkuvóvá, mindent eltűrővé, szóval piskóta vagyok.
A második férjemnek az ivászaton kívül sok-sok nőügye volt, majd a fizetés is mind kevesebb lett, az utóbbi 3 évben már munka sem volt, csak ivászat. Én adminisztrátorként dolgoztam, így kaptam hitelt a bankoknál. Vettünk egy házat, de annyira azért nem vagyok okos, hogy láttam volna, hogyan hagynak a pácban, vagy mi lesz ezzel sok millió emberrel, akik csak enni, lakni, néha üdülni, a gyermekeinek mindent megadni szerettek volna.
A férjemnek közben csak az számított, hogy kaja, pia, nő, autó, az mindig legyen. Tehát sok adósság gyűlt össze, bár annyira nem sok, ha azt veszem, hogy én is fizettem a házba, de a bank a húszszorosát követeli.
2010. májusában a sok kocsmázás közben a férjem megismerkedett egy szintén unatkozó démonnal, akinek a párja éppen börtönbüntetését töltötte. Temészetesen lélekben újra meghaltam. Már többször elvettek tőlem mindenkit és mindent. A kapcsolat két hónapig tartott, a démon sok csúnya dologra rávette, a házat sem fizette, tehát a bank azt is vitte. Azt nem tudják, hogy aki abba házba költözik, ott sajnos halál is lesz. Ja, közben a végrehajtó királyság elvitte a rendszámomat az autóról is, tehát szabad a vásár.
Már tudom, hogy megbánta azt is, hogy megszületett - velem együtt. Nincs gyerek, nincs ház. Jön a tél. Bízom az emberekben, sok mindent kidobnak a kukába, talán éhen sem halok. Ja, mert 40 év munkaviszony után lerokkantositottak 58 ezer forinttal, amit visz a bank. 50 kg-ot fogytam. Nincs hercegnőm, nincs férjem, nincs házam, nincsenek ruháim. Lehet mondani, hogy azért még élek, és addig fogok még, míg meg nem fagyok, mert szeretnék talalkozni kicsi lányommal.
A még két élő gyermekem sajnos nincs olyan helyzetben, hogy segíteni tudnának, de úgy gondolom, hogy én generáltam őket ilyenné. A haláleset miatt (Bors- 2006.03-14-Laura előre megrajzolta halálát) még e pillanatig lelkiismeretfurdalásom van.
Kedveskéim, igen jó lenne beszelgetni, de telefonom sincs, talán mondana valaki olyan ötletet, már ha elolvassák egyáltalán, ami visszahozná az önbecsülésem, erőm, tanácsot tudna adni valaki? Bizonyára nincs, mert akkor nem irtam volna.
Ma kivételesen szavazás helyett egyszerűen csak válaszokat várunk a levélíró kérdésére.
Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!
Utolsó kommentek