Ásó, kapa, nagyharang

A nő házat épít barátjával, aki néha kicsit erőszakos, majd beleszeret egy másik férfibe, aki a tenyerén hordozza. Szakítani nem tud a kötöttségek miatt, meghozza élete legnehezebb döntését, és most szenved.

Hibáztam. Már abban a pillanatban, mikor közel engedtem magamhoz. Vagy inkább, mikor már csak arra gondoltam, mi lehetne köztünk.

Elkezdem a történetet: Ez a történet a barátomról szól, akivel több éve együtt vagyunk, épp házat építünk (nevezzük Gergőnek) és arról az emberről, akin kívül másra nem tudok gondolni (nevezzük Máténak), és rólam persze, aki mióta ismeri Mátét, nem tud nyugodtan élni. 

Kb. fél éve sikerült elhelyezkednem, végre munkát kaptam. Nem olyat, amilyenre vágytam, de a munka az munka, a pénz az pénz. Mátét munkatársként ismertem meg, szépen lassan kezdtünk el beszélgetni (hülyéskedni), nagyon jól elvoltunk. Először mint barát, úgy tekintettem rá. (Tudni kell, a fiúkkal sokkal jobban elvagyok, persze ez nem azt jelenti, hogy lány barátnőm nincs, csak közülük kevesebbet engedek magamhoz közel.)

Jól ment minden, amíg nem vettem észre, hogy jobban kedvel, mint a többieket. Próbáltam másra gondolni, gondoltam biztos érzi a közös hangot, egyszerűen segíteni akar. Egyszer játékból elkérte a számom, nem adtam meg, mert láttam, hogy a játék mellett van benne komoly szándék is. Elővett egy lapot, hogy fel tudja írni. Elkezdtem mondani, hogy 0680..., próbáltam elviccelni a helyzetet.

Ekkor már a környezetünkben mindenki látta, hogy tetszem neki. Az egyik közösségi oldalon bejelölt, néhányszor rám írt. Megbeszéltük, igazából ő hozta fel ezt, hogy elmegyünk munka után kikapcsolódni, elmentünk Balatonra. Négyen mentünk, két munkatársunkkal, egyik az akkor már barátnőnek mondható kollegina, a másik szintén munkatársunk, Máté barátja. Jól éreztünk magunkat, estefelé elmentünk az ottani kilátóhoz sétálni, mindig mellém jött beszélgetni, hmmm, még visszaemlékezni is milyen jó. Mindenkit hazavittünk, engem vitt haza utoljára, mert két-három utcányira lakik tőlünk. De mielőtt hazamentünk megálltunk egy cigire, beszélgettünk. Mondta, hogy még menjünk fel, neten beszéljünk.

Nem mentem fel, én reggel mentem dolgozni, ő nem jött, szabadságot vett ki az utolsó napra a héten. De reggel fél 6-kor jött az sms tőle, hogy reméli lesz még olyan, hogy elmegyünk együtt valamerre. Egész nap ment az sms-ezés. Este elhívott randizni, ekkor olyan érzés fogott el... a hasam görcsbe rándult. Már éjfél is elmúlt, gondoltam nem írok neki vissza, nem tehetem ezt meg Gergővel. Másnap állandóan írta az sms-eket. Ekkor már nekem is tetszett, sajnos. Belementem abba, hogy elmondja érzéseit, és utána hazajövünk.

Elmentünk fagyizni, beszélgettünk, elmondta, mit érez, hogy többet, mint egy munkatárs iránt. Nem mondtam neki semmit, hallgattam. Próbáltam mindenről beszélgetni csak hogy tereljem a témát. Fagyizás után elmentünk sétálni egy parkba, ott mondtam neki, hogy mielőtt hazamegyünk, kérek egy ölelést. (Ha visszamehetnék az időben, ezt nem tenném.) Megöleltük egymást, nem engedett utána el, és úgy húzott magához mint még soha senki... olyan szenvedéllyel. Csak a szánk ért össze, de beleremegtem. Csók nem volt ekkor még, de tudta jól, hogy én is akarom, ezt hangoztatta is. Ezután mondtam, hogy több ilyen nem lesz. De lett.

Sokszor találkoztunk, elcsattant az első csók, egyre erősödtek az érzések. De nekem van egy barátom, akihez haza kellett jönnöm, mivel most a szüleinél lakunk, amíg a házunk el nem készül. Szörnyű érzés volt. Én voltam a hibás, de ő sokszor megbántott. Volt, hogy kicsit erőszakos volt, nem tehettem, amit szeretnék, talán ezért is menekültem egy másikhoz, aki a tenyerén hordozott.

Hetente többször találkoztam Mátéval, annyira szerettük ekkor már egymást, kívántuk egymást, hogy megtörtént az, amit soha az életben nem gondoltam volna, hogy megteszek. Ezután még erősebb lett minden. Ekkor eldöntöttem, azt fogom csinálni, hogy megbántom, elküldöm, azt hazudom, hogy nem szeretem, csak hagyjon békén. Mert a barátom nem tudom elhagyni, sok minden összeköt vele. Voltak napok, volt két hét is, amíg nem beszéltünk, próbáltam elfelejteni, elküldeni. De akárhányszor összevesztünk, mindig harcolt értem, azért, hogy az ő barátnője legyek. Mindig visszaszerzett. Gyenge voltam.

A barátom elolvasta az egyik sms-t, amit küldött, azt mondta, beszélni akar vele. Sikerült lecsillapítanom, hogy tényleg csak beszélni akarjon vele. Szerencsémre az sms-ből csak azt látta, hogy a Máté szerelemes belém, másra nem jött rá. Tegnapelőtt beszéltek, megkértem a Mátét, ne mondjon semmit. Végig tűrte, hogy a Gergő ordítson vele, elmondja mindennek, hogy bele akar rondítani egy kapcsolatba. Néha szólt vissza csak, nagyon visszafogta magát, csak miattam.

Tegnap végleg szakítottam vele. Nem tudtam a szemébe nézni, vagy csak nehezen. Láttam, hogy gyűlnek a könnycseppek a szemében, de visszafogta magát. Kérdezte, hogy "ezt sem tudod értékelni, hogy tegnap feladtam minden büszkeségem és tűrtem csak miattad?". Azt hazudtam neki, hogy már nem szeretem, hogy a Gergőt szeretem...

Úgy tűnik most elhitte, beletörődött. Így még soha sem fogadta el ezt a hazugságot, amit azért tettem, hogy a barátommal maradjak, akit már egyszer otthagytam volna, csak nem engedett. Nem engedett ki az ajtón, a telefonom elvette, mikor épp Mátét hívtam, hogy jöjjön értem. Szakítottam azzal, akit annyira szeretek, mint még soha senkit. Akivel minden tökéletes volt. Most nem hív minden reggel, csak abban bízom, hogy nem esik vissza abba a problémába, amiből úgy érzem, hogy kirángattam. És abban, hogy hamar talál valakit, akivel olyan boldog lesz, mint még soha, és az én életem is rendeződik.

Azért írtam ezt le, mert ki kellett adnom magamból - soha senkinek nem meséltem, nem vagyok rá büszke, - és azért, hogy ne engedjen senki a csábításnak, vagy ha engedett, legyen bátor, és merjen lépni.

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!

Elég lapos kapcsolatot ápol a menyasszonyával Kismackó, így nem meglepő, ha megakadt a szeme egy másik nőn. Viszont ami ezután történt, azt úgy tűnik, hogy elhibázta. Szerinte gyávaságból.

Sziasztok! Tanulságnak írom le a történetem, hátha megúszhatja néhány ember azt, amit a világ legcsodálatosabb nője és én átéltünk. Tizenéve van menyasszonyom, régóta együtt is élünk, évek óta, mint a testvérek, nagyobb érzelmek, szex nélkül. 2008-ban indul a történetünk.

Akkor láttam meg először a történetem lényegét. Fekete a haja, szép volt, csábító és szexis. És volt egy édes gombóc fekete kutyája, akivel egyáltalán nem bírt. Ez volt az első benyomásom róla, ennyit láttam az ablakból. Akkor vettünk a menyasszonyommal (nevezzük Rózsinak) kiskutyát, akit eleinte együtt sétáltattunk mindig.

A fekete hajú lánnyal, (nevezzük Olinak) rögtön megismerkedtünk, az első séták alatt. A szeme olyan szép, hogy rögtön elvesztem benne. A mosolya kedves, a viselkedése közvetlen. Világéletemben nagy gazfickó voltam, meg akartam szerezni magamnak Őt is. Úgy alakítottam, hogy Rózsi az esti sétákról lemaradjon, egyre később indultam a kutyussal, hogy Olival találkozhassak. Jó volt együtt bóklászni, élveztük a kutyák játékát, majd egy idő után az első csók is megesett. Megismertük egymás történetét, formálgattuk és nagyon megkedveltük egymást.

Tisztességes próbáltam lenni, a magam módján persze, ezért lefektettem egyetlen szabályt, Rózsit nem hagyom el soha. Elfogadta, bár nem értette, miért. Ő csak őszinteséget kért tőlem, az is voltam vele. Akkoriban rossz passzban volt, előttem dobta ki a piás vőlegényét fél évvel, akkor kezdett kilábalni belőle. Dohányzott, depis zenéket hallgatott naphosszat. Ahogy összemelegedtünk, láttam kivirulni, még szebb lett, kevesebbet cigizett, elmaradt a rossz zene, szerinte miattam. Szeretkeztünk sokat, eleinte nem volt az igazi számára, de hamar összehangolódtunk fantasztikus lett, nem is vágyok másra.

Egyre többet voltunk együtt, a kutyázás mellett elmentünk éjszakai bevásárlásokra, megtapasztalhattam talpraesettségét, határozottságát és szépen egymásba szerettünk. Hihetetlenül okos, izgalmas, sokoldalú lány, és félelmetesen odaadó, imádnivaló, a legtökéletesebb nő a világon, a hibáival együtt is…a cigiről leszokott, egyéb már nincs is komoly...

Közben Rózsival is elvoltam otthon, mint addig. Semmi különös. Mesélhetnék még órákig róla elképesztő lány, helyszűke miatt nem teszem. Rengeteg csodaszép emlékem van tőle, miként változtam más emberré általa….a lényeg az, ami az utóbbi fél évben történt.

Olival szerelmesek vagyunk egymásba, sokszor majdnem közöltem ezt Rózsival, de számtalan összemosódásunk, kutyánk, lakásunk..., és mert nem akarom őt megbántani, hisz semmi rosszat nem csinált... nem tettem. Legfőbb oka mégis az, hogy beszari vagyok. Oli számtalanszor segített, ha nem vele, akkor Rózsival legyek boldog, hihetetlenül türelmes és megértő volt, mindig az én érdekemet nézte, mégis maradtam a langyos érzelemmentességben, miközben semmi másra se vágytam, csak hogy elköltözzek hozzá.

Tegnap végleg szakítottunk és én tudom, hogy most csesztem el az életem, boldogságom. Mellesleg kiszakítottam a szívét és az enyémet is. Tanulság van? Talán annyi, hogy az ember vagy maradjon feltétlenül hűséges, vagy ne legyen gyáva változtatni az életén, ha már szemét alak volt, félrelépett és a tökéletes párra talált. Én gyáva vagyok. Szenvedek is, megérdemlem. Csak ne tettem volna tönkre Őt is. A történet lehet, hogy zavaros, nem a teljes képet mutattam be, hisz 3 évet sűrítettem, nézzétek el nekem, friss a dolog. De talán használható néhány olyan idiótának, aki hasonló cipőben jár.

Kismackó

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!

Hat hónapig húzta a lány agyát a srác, és mikor végre elszánta magát és megphuította a szívét, már késő volt.

Januárban megismertem egy kedves lányt egy buliban, és elkezdtünk találkozgatni. Nem vettem túlságosan komolyan az egészet, mert általában nem szoktam magam hamar elkötelezni. Előtte két évig csak laza kapcsolataim voltak, és nekem ez meg is felelt így. Három hónap után viszont azt mondta a lány, hogy szeret, és egy rendes kapcsolatra vágyik velem.

Addigra kezdtem én is hajlani a dologra, de nem akartam elhamarkodni, úgyhogy megkértem, hogy várjunk még egy kicsit, amíg biztosak leszünk magunkban. Abban viszont megegyeztünk, hogy attól kezdve nem találkozunk másokkal.

Három hónappal később megint elmondta, hogy szeret, és szeretné komolyan venni a kapcsolatunkat. Ez pont egy héttel azelőtt volt, amikor meg akartam lepni egy nagy csokor virággal és egy saját készítésű vacsorával, hogy elmondjam neki, hogy én is szeretem, és végre készen állok. Mivel nem akartam lelőni a meglepetést, azt hazudtam neki, hogy még várni szeretnék.

Azon a hétvégén elment bulizni a barátnőivel, és találkozott egy angol sráccal, akivel állítólag rögtön nagy haverok lettek. Aztán két nappal a kitervelt meglepetés előtt elkezdett furcsán viselkedni. Elmondtam neki, hogy szeretem, de erre azt válaszolta, hogy inkább legyünk barátok, most nem tudna velem járni. Két hónappal később találkoztam az egyik barátnőjével, aki elmesélte, hogy a lány kiköltözött a sráchoz Londonba, nagy a szerelem, és nemsokára összeházasodnak.

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!

Alkoholista apától egy alkoholista férj karjaiba menekült a mai történetünk írója, akit sokat bántalmaztak, de nem nagyon tudott mást tenni, mint tűrni, és mostanra teljesen kilátástalan helyzetbe került. Tipikus eset, mondhatnánk, de ritkán kapunk ezekről a négy fal között játszódó személyes tragédiákról ilyen testközeli beszámolót. Kérdezhetjük, hogy hát miért hagyta magát, erre is kapunk tőle választ: "Az életkép, amit ilyen nyomorult, szerencsétlen családból hoztam magammal, sajnos nem tett erőssé, inkább bátortalanná, gyávává, megalkuvóvá, mindent eltűrővé, szóval piskóta vagyok." 

Üdvözlettel köszöntöm Önöket! Azon gondolkozom, hogy viccnek, avagy szórakoztatásnak, esetleg jó illetve rossz példának szánják-e a felkérést, hogy akinek kedve van, az írjon Önöknek. Mi fog történni a levelekkel? Esetleg csak sírogatok, hogy engem így átvágtak, vagy talán lehet szándékukban áll komoly lépéseket, döntéseket hozni. Nagyon nem tudom eldönteni, az életemen úgysem fog változtatni, csak véleményem van az emberek becstelenségéről, hazugságairól, aljasságairól, de nem bántok senkit, azt majd Isten elrendezi helyettem.

Miután elkezdtem, most röviden leírom a történetem (57 éves vagyok). Gyerekkoromban szegények voltunk, 5 gyermekre 1 pár cipő jutott, éheztünk, fáztunk, jutott csúnya beszéd, verés, alkoholizmus. Aztán 18 éves koromban férjhez mentem egy alkoholista emberhez. Mindent elkövettem, hogy az én gyermekeim ne szenvedjenek hiányt, de az ivás, verés - mindegy, milyen színű a sapka,- az kijárt.

Elváltunk, és a bíróság a gyermekeket nekem ítélte, de a lakás tulajdonjogát kettőnk nevén felejtette, s a verés, üldöztetés hatására 2 gyermekemmel albérletbe mentem, ahol 5 évig vártam lakásra. Itt már leírnám, hogy elvált asszonyt csak arra keresnek a férfiak.

5-6 év múlva megismerkedtem egy német fiúval, akinek nincsenek szülei. Neki adtam az életünket, de sajnos az esküvő napján ill. éjszakáján nagyon megvert!!! Kezdődött a 30 éves háború.

Szültem neki egy kislányt, aki 18 éves korában meghalt, na akkor én is meghaltam. Az életkép, amit ilyen nyomorult, szerencsétlen családból hoztam magammal, sajnos nem tett erőssé, inkább bátortalanná, gyávává, megalkuvóvá, mindent eltűrővé, szóval piskóta vagyok.

A második férjemnek az ivászaton kívül sok-sok nőügye volt, majd a fizetés is mind kevesebb lett, az utóbbi 3 évben már munka sem volt, csak ivászat. Én adminisztrátorként dolgoztam, így kaptam hitelt a bankoknál. Vettünk egy házat, de annyira azért nem vagyok okos, hogy láttam volna, hogyan hagynak a pácban, vagy mi lesz ezzel sok millió emberrel, akik csak enni, lakni, néha üdülni, a gyermekeinek mindent megadni szerettek volna.

A férjemnek közben csak az számított, hogy kaja, pia, nő, autó, az mindig legyen. Tehát sok adósság gyűlt össze, bár annyira nem sok, ha azt veszem, hogy én is fizettem a házba, de a bank a húszszorosát követeli.

2010. májusában a sok kocsmázás közben a férjem megismerkedett egy szintén unatkozó démonnal, akinek a párja éppen börtönbüntetését töltötte. Temészetesen lélekben újra meghaltam. Már többször elvettek tőlem mindenkit és mindent. A kapcsolat két hónapig tartott, a démon sok csúnya dologra rávette, a házat sem fizette, tehát a bank azt is vitte. Azt nem tudják, hogy aki abba házba költözik, ott sajnos halál is lesz. Ja, közben a végrehajtó királyság elvitte a rendszámomat az autóról is, tehát szabad a vásár.

Már tudom, hogy megbánta azt is, hogy megszületett - velem együtt. Nincs gyerek, nincs ház. Jön a tél. Bízom az emberekben, sok mindent kidobnak a kukába, talán éhen sem halok. Ja, mert 40 év munkaviszony után lerokkantositottak 58 ezer forinttal, amit visz a bank. 50 kg-ot fogytam. Nincs hercegnőm, nincs férjem, nincs házam, nincsenek ruháim. Lehet mondani, hogy azért még élek, és addig fogok még, míg meg nem fagyok, mert szeretnék talalkozni kicsi lányommal.

A még két élő gyermekem sajnos nincs olyan helyzetben, hogy segíteni tudnának, de úgy gondolom, hogy én generáltam őket ilyenné. A haláleset miatt (Bors- 2006.03-14-Laura előre megrajzolta halálát) még e pillanatig lelkiismeretfurdalásom van.

Kedveskéim, igen jó lenne beszelgetni, de telefonom sincs, talán mondana valaki olyan ötletet, már ha elolvassák egyáltalán, ami visszahozná az önbecsülésem, erőm, tanácsot tudna adni valaki? Bizonyára nincs, mert akkor nem irtam volna.

Ma kivételesen szavazás helyett egyszerűen csak válaszokat várunk a levélíró kérdésére.

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!