Ásó, kapa, nagyharang

Az előző barátom egy állat volt, mégis három évig voltunk együtt. Mikor összejöttünk, a barátnőim sorban gratuláltak, hogy megfogtam egy ilyen jó kiállású, talpraesett férfit, mi meg alig láttunk a szerelemtől. Úgy éreztem, ha mi összeállunk, miénk a világ, és nincs lehetetlen. Az furcsa volt, hogy a korábbi kapcsolataimhoz képest sokkal jobban próbált uralkodni felettem, de közben izgatónak is tartottam a dolgot, nameg az újdonság ereje is hajtott.

Emellett elképesztően féltékeny is volt. Először csak annyit vettem ebből észre, hogy rossz szemmel nézi, ha nélküle járok el a barátnőimmel, és keményen számon kéri, hogy időben érjek haza. Később már gyomorgörcsöm volt, ha késve érkeztem a megbeszélt helyre. Ilyenkor párpercenként hívogatott, hogy hol vagyok már. Aztán jöttek az egyre drámaibb nagyjelenetek.

Egyszer az albérletemben várt rám, de a megbeszélt időben még jópár villamosmegállóval arrébb jártam. Természetesen azonnal hívott, hogy mit képzelek, és mikor mondtam neki, hogy még tíz perc, akkor teljesen kiakadt, és elkezdett fenyegetni, hogy ott ül a számítógépemnél, és mindent le fog törölni róla. Könyörögtem neki, hogy térjen észhez, és remegtem az idegtől, mire hazaértem. Az adataim még megvoltak szerencsére, ordítottunk egy jót egymással, volt némi csapkodás, falhoz szorítás, aztán lenyugodtak a kedélyek.

A másik nagyjelenet az volt, amikor együtt elmentünk egy buliba, ahol a közös ismerőseinkkel iszogattunk egy asztalnál. Én egy sráccal elegyedtem mélyebb beszélgetésbe, és részben az alkohol hatására annyira egy hullámhosszra kerültünk, hogy egy idő után azon vettem magam észre, hogy egymáshoz szorítjuk a térdünket. Ebből oltári balhé lett, a barátom hazarángatott, majd otthon jött az üvöltés, és a nyomaték kedvéért egy narancsot és egy grapefruitot nekivágott a nappali falának. Utána úgy nézett ki a fal, mintha Jakcson Pollock vette volna kezelésbe.

Ezek után visszavettem tőle a lakásom kulcsát, de úgy, hogy szó nélkül leszedtem a kulcstartójáról, és csak akkor mondtam el neki, amikor a kulcs már biztonságban volt. Teljesen összeomlott, és könyörögni kezdett, hogy ne csináljam ezt. Sírt, és ráncigált önkívületben, és közben véletlenül lefejelt, amiből egy szép púp lett a homlokomon. Ekkor már a barátaim is szóltak, hogy ne szívassam magam vele, ez nem egészséges. Bár én ezt pont nem tartottam súlyos dolognak, hiszen nem tudatosan okozott sérülést nekem.

Addigra mindketten éreztük, hogy ez így nem mehet tovább, pedig korábban már a házasságot és a közös gyerekeket fontolgattuk. Végül én szakítottam vele, mielőtt ő dobott volna ki. Akkor döbbentem csak rá igazán, mennyire elszakadtam a három év alatt a korábbi barátaimtól.

Most biztos azt gondoljátok, hogy okot adtam a sok féltékenykedésre, de ez nem igaz. Mindketten követtünk el apróbb hibákat a három év alatt, voltak csókok, érintések, de ő kezdte :D, és egálban voltunk, én meg is bíztam benne mindig, csak neki nem sikerült. Azóta is bújkál bennem a kisördög, hogy ki tudja, talán ő tényleg megcsalt, csak én nem tudok róla azóta sem.