Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Színleltem egy orgazmust, hogy szabaduljak

 
Az Áskókapa blog eddigi legabszurdabb története következik, amiben a női lapok mumusa, a színlelt orgazmus húzta ki a szorítóból a levélírót.

Sziasztok, ez egy pár éves eset, de még ma sem igazán tudom hová tenni, ezért úgy döntöttem, elmesélem itt. Egy viharos szakítás után sokáig rá sem tudtam nézni a fiúkra, aztán találkoztam egy kedves, jólelkű sráccal, és megbeszéltük, hogy egy nap együtt vacsorázunk. Azt mondta, hogy nagyon jól főz, és szeretné, ha nála találkoznánk. Mivel nem tűnt túl nyomulós alaknak, belementem.

A vacsora annyira jól sikerült, hogy végül mégis az ágyban kötöttünk ki (lehet kövezni). Szex közben hirtelen elkezdett sírni, miközben én alatta voltam. Nem értettem, hogy ez mi lehet, ezért megkérdeztem, hogy nincs-e valami baj. Erre szó szerint a következő válasz jött: “Olyan szép a neved, az anyámat is így hívják.”

Sajnos nem viccelt, és mivel jobb ötletem nem volt, hogyan szabaduljak ki alóla, eljátszottam, hogy elélveztem, csak legyen már vége. Ő is érezhette, hogy ez nem egészen normális, mivel utána elég feszült lett a hangulat, és hamar leléptem.

Szerencsére utána nem keresett. Nem is tudom, hogyan mondtam volna meg szegénynek, hogy nem akarom folytatni. Pár hónappal később aztán összejöttem a mostani barátommal, akivel azóta is nagyon boldogok vagyunk együtt.

PollPub.com VoteSzerinted ér színleni az orgazmust?
Nem, semmi értelme.
Néha belefér.
Csak ha a férfi önbecsülése a tét.
A férfiaknak mindegy, a nők csak magukat szivatják vele.



View Results

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebb posztokról!

1 Tovább

Zavar az exed a Facebookon?

Nem kell nagyon bizonygatni, hogy a Facebook hatással van az emberi kapcsolatainkra. Közvetve talán még azokéra is, akik csak azért se regisztráltak, vagy törölték magukat. Márpedig akkor a szerelmi viszonyainkat is befolyásolja, és most csak nem azokra a kabaré szintű esetekre gondolok, amikor a másik nem jelzi vissza a kapcsolatot, és indul a hiszti. Ez a tetszetős infografika az Online Dating Universitytől a facebookos veszélyforrásokat foglalja össze, és a negyedik pontját a női-férfi kapcsolatoknak szentelték (a kép klikkre nyílik nagyban):
Probléma lehet például, ha valaki túl sokat Facebookozik, és nekiáll elemezgetni a szerelme képeit, posztjait, és az azokra érkezett reakciókat. Ettől az ember könnyen paranoiássá válhat, és elkezdhetik alaptalan kétségek gyötörni. Visszaüthet az is, ha sokat posztolsz a magánéletedről, mert evvel az összes ismerősöd számára elérhető adatbázist gyártasz a kapcsolataidról, ami lehet, hogy az új partneredet nem tölti majd el kitörő örömmel. Biztos nem szívesen nézeget olyan képeket, amiken egy másik férfival/nővel úszol a boldogságban. Nem árt odafigyelni arra sem, hogy a posztjaiddal nehogy feleslegesen féltékennyé tedd a másikat.

Ha bejelölöd, kivel vagy együtt, akkor nemcsak az a probléma léphet fel, hogy nem jelöl vissza. Sokkal kellemetlenebb, amikor szakítotok egymással, és éppen annyira magad alatt vagy, hogy legszívesebben eltűnnél a világ szeme elől, de nem lehet, mert rögtön értesül az összes ismerősöd a dologról, és jönnek a nyilvános sajnálkozások és kellemetlen kérdések. Ezek után megadhatja a kegyelemdöfést, ha az exed elkezd fotókat posztolni az új fickójáról/csajáról, és úgy általában arról, hogy milyen boldog az élete nélküled. Ha még nem vagy túl a szakításon, akkor kíváncsiságból nyilván figyeled, mi van a másikkal azóta, és ezt is túlzásba lehet vinni.

Hogy ezeket a hibákat elkerüljük, pár jótanácsot is oszt az Online Dating College:
  • Általánosságban érdemes odafigyelni arra, miket posztolgatsz, mert lehet, hogy egy kép később még kellemetlen bonyodalmakat okozhat.
  • Ha nem bírod elviselni az exed posztjait, akkor állítsd be, hogy ne jelenjenek meg a feededben, és ígérd meg magadnak, hogy nem nézegeted az oldalát. (A feededben vidd a posztra az egeret, és a jobb oldalban megjelenő x-re kattintva megjelenik ez az opció is.)
  • A beállításokban megadhatod, ki láthassa meg a posztjaidat, így kizárhatod a kellemetlen exedet az életedből.
  • Beszéljétek meg a dolgaitokat, és ki fog derülni, ha egy probléma hátterében a Facebook áll. Ha például a profilodban valami zavarja a szíved választottját, akkor fontold meg, hogy változtatsz rajta.

 

Felszedtek vagy rászedtek? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, ahol további érdekes apróságokat, infókat csepegtetünk a társkeresésről, és arról, ami azután következik, hogy megtaláltuk, akit kerestünk!

2 Tovább

A barátnőm mellett elkezdtem társkeresőzni

Mai maratoni történetünk főszereplője egy haldokló kapcsolat végén vetette bele magát a társkeresőzésbe, majd két éven keresztül minden pénzét és energiáját a nők hajkurászásába ölte. A magány mégsem akart múlni, minden partnertől menekült a szex után, és közben szíveken gyalogolt át.

A végét járta a 6,5 éven át tartó kapcsolatom és az utolsó fél éves periódusban már elkezdtem másfelé kacsintgatni. Természetesen mellette és a munkám mellett a legegyszerűbb módját választottam az utódkeresésnek, így regisztráltam fel életemben először egy társkereső oldalra.

Szerettem, imádtam azt a nőt, de a kapcsolatunk vége felé már a szex sem működött, reggel korán elment és csak este későn jött haza és mikor szexre került volna a sor, a legtöbb esetben elutasított, kijelentette, hogy fáradt és azzal a lendülettel hátat fordított.

Úgy éreztem, sem testileg, sem lelkileg nem kapom meg amire szükségem van, és amikor nap nap után hasonló forgatóköny szerint zajlottak az események, egyik este megmondtam neki: "ha ő nem elégít ki, akkor keresek valaki mást", akivel kiélhetem az amúgy nem hétköznapi intezitású szexualitásomat. Mire ő ezt válaszolta: "Nem érdekel, csinálj amit akarsz!!!"

Mélyen bántva és sértve éreztem magam, reggel szokás szerint elviharzott, én pedig a gép elé ültem, céltudatosan keresni kezdtem, (a kijelentése után már büntudat nélkül) hogy kiből lehet ágyas, ki az aki kielégíthetné a határtalan szexuális étvágyamat.

Megszólítottam pár olyan nőt akinek szinte a homlokára volt írva, hogy "szexmániás vagyok". Az interneten kívül és az interneten is arra törekedtem, hogy egyedülálló, semmihez és senkihez fogható ne legyek, ezzel az individummal csavarintottam az ujjaim köré a nőket.

Egyre több nővel kezdtem párhuzamban beszélni, bízva a nagy számok törvényében, hogy előbb-utóbb valamelyik berepül a hálómba. Alapfilozófiám az volt: A nők kibaszottul utálják, ha meg akarják őket kefélni, de mégjobban azt, ha nem, azaz egyfajta ellentétes pszihológiát alkalmaztam. Éhes voltam a sikerre, éhes a szexre. Egyik sem váratott sokáig magára. Pár nap, talán egy-két hét és azon kaptam magam, hogy mind a 10 újjamon csüng egy nőőő. Kis idő elteltével kialakult a "mókuskerék". A mókuskerékben én futottam, annak tengelye pedig egy "darálót" hajtott, amelyben a nők agyát szedtem miszlikre. Elhitettem velük, hogy nem akarok szexelni, ennek hatására bennük ébredt fel a vágy. A netes társkeresés töltötte ki a szabadidőm kilencven százalékát.

2 Tovább

Még nem tudtam, hogy létezik az online szex


Az anonimitás hihetetlenül bemozdította a fantáziámat, itt akár olyat is eljátszhattam szóban, amit egyébként az életben nem próbálnék ki soha. Aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy bármit is mozdít meg bennem, ez nem valós. Az Ásókapa blog eddigi legbátrabb beszálomója következik.

A negyvenes éveiben járó nő vagyok, és húsz év nagyon jó házasság után kellet elváljak. Kívülről minden csodálatos volt, de pillanatok alatt összeomlott a közös életünk, és egy másik városba kellett költöznöm. A szép vidéki élet után egy pesti munkahellyel járó szolgálati lakásba kellett költözöm. Az érzelmi elszakadás nagyon megviselt, de két év alatt felépítettem az új, önálló életemet, és egy saját lakást is tudtam venni. Munkahelyet váltottam, az új munkámat nagyon szeretem.

Egy idő után úgy éreztem, hogy az új élethez új férfi kell, és ideje egy valódi társat keresni magam mellé, egy állandó, tartós kapcsolatot. Munkahelyen és ismerősök között nem volt lehetőség, ezért adtam egy lehetőséget a netes társkeresésnek.Tudtam, hogy nem versenyezhetek a huszonéves lányokkal, és ezt online is vállaltam a korommal együtt. Korrekt fotókat raktam fel magamról.

Egyik éjszaka megtalált egy jó humorú férfi egy jó mondattal a cseten, és a harmadik mondat után eljutottak addig, hogy milyen fehérnemű van rajtad. Válaszoltam. Fogalmam nem volt arról, hogy létezik az a fogalom, hogy online szex, és belementem a játékba. De meddig? Teljesen. Elkapott a gépszíj, bennem is megmoccant valami, mert, ha nem is tinédzser, de teljes mértékben nő vagyok. Szóban végigmentünk egy teljes aktuson. Akkor azt gondoltam utána, hogy kifogtam egy aberráltat.

Mivel az éjszakáim zömét ebben a helyzetben töltöttem, jöttek a bejelentkezések, és minden nyolcadiknál eljutottunk addig a kérdésig, hogy milyen fehérnemű van rajtam. Elkezdtem gondolkodni, hogy az nem lehet, hogy ennyi aberráltat fogok ki, hanem hogy van ilyen, és mi ez. Elmeséltem a sztorit egy barátnőmnek, aki nálam gyakorlottabb a neten. Rácsodálkozott, hogy te nem tudtad, hogy létezik a virtuális szex, és pont ezeken a fórumokon? Kaptam egy gyorstalpalót, hogy ez nem feltétlen aberráció, de vannak, akik így élik ki a fantáziájukat.

Az elméleti tudással felvértezve, volt, hogy megint elfogadtam egy-egy ilyen megkeresést. Az anonimitás hihetetlenül bemozdította a fantáziámat, itt akár olyat is eljátszhattam szóban, amit egyébként az életben nem próbálnék ki soha. Bizony megmozgatott nőként, és azt éreztem, hogy itt nőként van rám szükség. Koromból kifolyólag azt is tudtam, mik az igényeim. Az ötödik ilyen belemenős sztori után viszont kezdtem ráébredni, hogy nem így akarom megélni a szexualitást.

Szembenéztem saját magammal, és azt mondtam hogy nem. Nem azért, mert szégyelltem, hogy ilyet nem csinálunk, vagy, hogy  megalázó lenne. Hanem elkezdtem azon gondolkodni, hogy bármit is mozdít meg bennem, nem valós. Lezártam ezt a fajta szexuális életet, mert kevés volt. Azóta a szerelem is megérkezett, igaz egyelőre még nem realizálódott a kapcsolat, de azért mégis csak más egy hús-vér férfi iránt vágyakozni.

0 Tovább

Férfinak adta ki magát, mégis pasit fogott

Miért van az, hogy ha a valakinek van barátja, akkor alig bírja levakarni magáról a férfiakat, ha viszont nincs, akkor ha megszakad, se akar összejönni semmi? Ebben a történetben egy kis ártatlan online sakkal indult a flörtölés.

A munkahelyemen már meguntam a passziánszt és a sudokut, ezért áttértem az online sakkozásra. Eredetileg a saját nevemmel játszottam, de mikor látták, hogy lány vagyok, nem vettek komolyan, és hagytak nyerni. Ezért fiú nickre váltottam, és három hónapon keresztül mindenkit megvertem egyetlen egy srácot leszámítva, akit hívjunk mondjuk Misinek.

Sakkozás mellett egyre többet beszélgettünk, bár Misi közben továbbra is abban a hitben volt, hogy fiú vagyok. Erőltette, hogy találkozzunk, nagyon meg akart ismerni, hívogatott, hogy menjek el vele egy sakk-klubba. Ezért még online lelepleztem magam, neki leesett az álla, és csak méginkább találkozni akart.

Misiről aztán kiderült, hogy 180-as az IQ-ja és Mensa-tag. Elvitt egy Mensa-összejövetelre, amit egy puccos kávézóban tartottak a belvárosban. Kíváncsian vártam, milyenek emberek lesznek, arra számítottam, hogy majd csupa kocka fogad, de kellemes meglepetés volt, hogy ez csak a társaság felére volt igaz, a többieket inkább kreatívnak mondanám.


Jól éreztük magunkat, és szimpatikus volt a srác, de akkor még volt barátom, akivel éppen akkoriban akartunk összeköltözni, és nem akartam Misire lecserélni. Mikor kezdtem úgy érezni, hogy túl közel kerültünk egymáshoz, elkezdtem hanyagolni a sakkpartikat, és lemondtam a találkozókat.

Végül a barátommal fél évig csúszott az összeköltözés, aztán teljesen elmaradt, és szakítottunk. Akkor rájöttem, milyen hülye voltam, hogy nem fogtam meg Misit, mentem is volna hozzá, de megtudtam, hogy közben összejött valakivel, így már ott sem volt keresnivalóm, és fület-farkat behúzva visszavonultam.

2 Tovább

Ásó, kapa, nagyharang

blogavatar

Hol a férfi? És a nő? Társkeresés és társas élet kezdőknek és haladóknak. Várjuk a megható vagy felháborító történeteiteket, hogy ne csak a saját hibáinkból tanuljunk.

Utolsó kommentek