Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Fenyegetett, hogy letörli a gépem

A lány kifogta az álompasit, aki viszont féltékenységében drámai nagyjeleneteket rendezett.
Az előző barátom egy állat volt, mégis három évig voltunk együtt. Mikor összejöttünk, a barátnőim sorban gratuláltak, hogy megfogtam egy ilyen jó kiállású, talpraesett férfit, mi meg alig láttunk a szerelemtől. Úgy éreztem, ha mi összeállunk, miénk a világ, és nincs lehetetlen. Az furcsa volt, hogy a korábbi kapcsolataimhoz képest sokkal jobban próbált uralkodni felettem, de közben izgatónak is tartottam a dolgot, nameg az újdonság ereje is hajtott.

Emellett elképesztően féltékeny is volt. Először csak annyit vettem ebből észre, hogy rossz szemmel nézi, ha nélküle járok el a barátnőimmel, és keményen számon kéri, hogy időben érjek haza. Később már gyomorgörcsöm volt, ha késve érkeztem a megbeszélt helyre. Ilyenkor párpercenként hívogatott, hogy hol vagyok már. Aztán jöttek az egyre drámaibb nagyjelenetek.

Egyszer az albérletemben várt rám, de a megbeszélt időben még jópár villamosmegállóval arrébb jártam. Természetesen azonnal hívott, hogy mit képzelek, és mikor mondtam neki, hogy még tíz perc, akkor teljesen kiakadt, és elkezdett fenyegetni, hogy ott ül a számítógépemnél, és mindent le fog törölni róla. Könyörögtem neki, hogy térjen észhez, és remegtem az idegtől, mire hazaértem. Az adataim még megvoltak szerencsére, ordítottunk egy jót egymással, volt némi csapkodás, falhoz szorítás, aztán lenyugodtak a kedélyek.

A másik nagyjelenet az volt, amikor együtt elmentünk egy buliba, ahol a közös ismerőseinkkel iszogattunk egy asztalnál. Én egy sráccal elegyedtem mélyebb beszélgetésbe, és részben az alkohol hatására annyira egy hullámhosszra kerültünk, hogy egy idő után azon vettem magam észre, hogy egymáshoz szorítjuk a térdünket. Ebből oltári balhé lett, a barátom hazarángatott, majd otthon jött az üvöltés, és a nyomaték kedvéért egy narancsot és egy grapefruitot nekivágott a nappali falának. Utána úgy nézett ki a fal, mintha Jakcson Pollock vette volna kezelésbe.

Ezek után visszavettem tőle a lakásom kulcsát, de úgy, hogy szó nélkül leszedtem a kulcstartójáról, és csak akkor mondtam el neki, amikor a kulcs már biztonságban volt. Teljesen összeomlott, és könyörögni kezdett, hogy ne csináljam ezt. Sírt, és ráncigált önkívületben, és közben véletlenül lefejelt, amiből egy szép púp lett a homlokomon. Ekkor már a barátaim is szóltak, hogy ne szívassam magam vele, ez nem egészséges. Bár én ezt pont nem tartottam súlyos dolognak, hiszen nem tudatosan okozott sérülést nekem.

Addigra mindketten éreztük, hogy ez így nem mehet tovább, pedig korábban már a házasságot és a közös gyerekeket fontolgattuk. Végül én szakítottam vele, mielőtt ő dobott volna ki. Akkor döbbentem csak rá igazán, mennyire elszakadtam a három év alatt a korábbi barátaimtól.
Most biztos azt gondoljátok, hogy okot adtam a sok féltékenykedésre, de ez nem igaz. Mindketten követtünk el apróbb hibákat a három év alatt, voltak csókok, érintések, de ő kezdte :D, és egálban voltunk, én meg is bíztam benne mindig, csak neki nem sikerült. Azóta is bújkál bennem a kisördög, hogy ki tudja, talán ő tényleg megcsalt, csak én nem tudok róla azóta sem.
PollPub.com VoteSzerinted ki volt a hibás?
A srác.
A lány.
Mindketten.



View Results

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!

0 Tovább

Öt évig küzdöttem érte, de hátbaszúrt


A gimis szerelmével akart volna családot alapítani a posztíró, de sajnos csak későn derült ki egy sms-ből, hogy rossz lóra tett. Vajon mióta csalhatta a lány valójában? Gyanús, hogy nem derült ki minden.
Középiskolában találkoztam a lánnyal, aki akkor mindennél többet jelentett nekem. Csodálatosan indult a kapcsolatunk, én két évvel felette jártam, de érettségi után a helyi egyetemen tanultam tovább, így nem szakadtunk el egymástól. Voltak problémák is, a nagymamámnak agyvérzése lett, és én azóta is magamat hibáztatom. A szerelmemmel töltöttem az éjszakát, ahelyett, hogy nála aludtam volna. De honnan tudhattam volna előre, mi fog történni? A barátnőm sokat segített, hogy átvészeljem ezt az időszakot. Csak az anyja tett rám folyton megjegyzéseket, de ez nem is lényeges.

Érettségi után a barátnőmet is felvették ugyanarra az egyetemre, viszont később úgy alakult, hogy megkaptam egy nagyon jó külföldi ösztöndíjat. Ő nem akarta, hogy elmenjek, de én minél jobb diplomát akartam szerezni, hogy majd el tudjam magunkat normálisan tartani.

Minden este felhívtam ugyanabban az időpontban Skype-on, de a beszélgetések végén rendszeresen megvádolt, hogy megcsalom. A saját problémáimat meg sem tudtam beszélni vele, csak a maga dolgaival volt elfoglalva. Azt mondta, hogy gyenge vagyok, ha stresszel az iskola és sokat kell küzdenem a jó jegyekért. A barátaimnak köszönhetem, hogy nem készültem ki teljesen. Eljött a diplomaosztó ideje, azt képzeltem, hogy a barátnőm is velem örül majd, és együtt ünneplünk. Ehelyett csak nyafogott mindenért, és semmi jelét nem adta, hogy örülne annak, amit elértem. Teljesen kiborultam, de azt a nyarat valahogy kihúztuk együtt. Miközben engem igyekezett rövid pórázon tartani, ő nyugodtan eljárt bulizni a barátnőivel.  

Aztán lebukott egy sms-en, amit az a gyerek írt, akivel a hátam mögött lefeküdt. Nem kémkedtem, csak egy közös barátunktól várunk éppen sms-t, hogy mikor találkozunk a kocsmában. Ezért néztem meg a telefonját, és mit látok?: “máris hiányzol, alig várom, hogy újra ágyba bújjunk”. Miután szembesítettem vele, keserves sírásban tört ki, hogy következő héten úgyis szakítani akart. Közben előző héten még könyörgött nekem, hogy beszéljük meg, mikor házasodunk össze, és hogy lesz a közös jövőnk.

Magam alatt voltam. Öt évig küzdöttem a közös életünkért, és segítettem neki felépíteni az önbizalmát, és ezt kaptam cserébe. Utána még próbáltuk helyrehozni a dolgot, de már nem is értem, hogy miért. Végül sikerült túllépnem rajta, de még egy ideig kaptam tőle emaileket, amikben egy másik nőnek adta ki magát. Fel nem fogom, hogy gondolta, hogy öt év együttlét után nem ismerem fel a stílusát. Most egy olyan lánnyal járok, aki a volt barátnőm barátnője volt. Őt is átverte. Az egész baráti társaságból senki nem kíváncsi már rá. A mostani barátja minden este valamelyik kocsmában iszik, miközben ő otthon várja. Jó választás volt. Ő akarta, én végre újra boldog vagyok.


Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!

7 Tovább

A telefonom alapján lenyomozta, hol vagyok

Nem vagyok jogász, de szerintem illegális eszközöket vetett be a történetben szereplő kan, hogy megfigyelhesse és sakkban tarthassa a lányt. Az ismerősi körömben előfordult korábban pár zaklatásgyanús eset, de azok szakítás után kezdődtek, és szerencsére mindegyik megoldódott anélkül, hogy a hatóságokhoz kellett volna fordulni.

A neten összeszedtem egy fickót, akivel kezdetben nagyon jól kijöttünk egymással. Három hét után viszont elkezdett egyre furcsábban viselkedni. Kiakadt, ha nélküle mentem el valahová, hogy nem töltök vele elég időt, és biztos szégyellem őt, azért nem viszem sehová. Akkor is balhézott, ha munka után megittunk egy sört a többiekkel, vagy ha elmentem a barátnőmmel edzeni.

Az egyik hétvégén elegem lett belőle, és átmentem a bátyámékhoz két napra. Épp a bátyám feleségével voltunk bevásárolni, mikor a barátomtól jött egy sms, hogy hol vagyok. Visszaírtam neki, hogy a bátyáméknál, mire pár perccel később üvöltve hívott, hogy nem is vagyok ott, mert a telefonján látja, hogy máshol vagyok. Teljesen bepánikoltam, és próbáltam tagadni, bár nem csináltam semmi rosszat, de ő pontosan megmondta a hely címét, ahol voltunk. Kinyomtam, és gyorsan hívtam a bátyámat, aki felhívta, és véglegesen lekoptatta.

Ez már több mint egy hónapja történt, azóta mással járok, de még mindig hívogat a munkahelyemen, és írogat a Facebookon. A legbetegebb, hogy már neki is van új barátnője, és így sem áll le. Csak azt nem értem, hogy nem vettem észre az elején, hogy nem épelméjű.

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!

PollPub.com VoteTéged zaklattak már?
Igen, de megunta.
Igen, de némi segítséggel megoldódott.
Soha.
Még most is zaklatnak.



View Results

7 Tovább

Azt hazudtam, hogy nemi betegséget terjeszt

A srác állandóan szívott, de nem ez volt a legnagyobb baj, hanem hogy ilyenkor félrekefélt, és aztán letagadta. A levélíró megbüntette.

Kilenc hónapig jártunk a barátommal (nevezzük Áronnak), ami nem olyan sok, de utólag már ezt is nagyon megbántam. Nagyon sokat szívott, állandóan bulizni járt, ezt sokszor próbálta tagadni. Amikor be volt szívva, akkor mindig nagyon kívánta a szexet, de amikor nem együtt voltunk, mindig azt mondta, hogy valamelyik haverjával mászkálnak, ezért egy darabig nem gyanakodtam rá, hogy megcsal.

Csak később tudtam meg, hogy azzal a lánnyal csalt meg, aki régebben bemutatott minket egymásnak. Ez egy hónappal a szakításunk előtt kezdődött, titokban feljárt hozzá szívni, és lefeküdtek egymással többször is. Közben engem azzal fenyegetett, hogy ha hazudok neki, akkor azt soha nem bocsátja meg nekem, és azonnal ott fog hagyni.

Miután szakítottunk, összejöttem valaki mással, de Áron visszatért, és újra akarta velem kezdeni. Bocsánatot akart kérni, és rávett, hogy mondjuk el mindent őszintén egymásnak. Én elmondtam neki mindent, bevallottam, hogy néha vonzódom a lányokhoz, de egy ártatlan flört volt a legtöbb, ameddig elmentem. Ő viszont hazudott, mert azt mondta, hogy csak csókolóztak azzal a lánnyal.

Ezek után elmondott mindennek, hogy beteg vagyok és nem normális, és kijelentette, hogy örül, hogy szakítottunk. Mindezt úgy, hogy nem én csaltam meg őt, hanem ő engem. Soha nem bírta elfogadni, ha valamiért ő volt a hibás. Ha próbáltam vele megbeszélni valamit, amin változtatnia kellene, akkor inkább otthagyott.

Ezt nem tudtam annyiban hagyni, elégtételre vágytam. Ezért elkezdtem hazugságokat terjeszteni róla, hogy szemölcsöt kaptam el tőle ott, és hogy többször megvert. Emiatt szakított vele az a másik lány. Engem hibáztatott, és én örömmel vállaltam is, hogy én tehetek róla. Lehet, hogy túl messzire mentem, de szerintem megérdemelte.

PollPub.com VoteÖsszejönnél olyannal, aki szív?
Kizárt.
Lehet.
Csak ha nem rendszeresen csinálja.
Csak ha velem együtt csinálja.



View Results

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!

8 Tovább

Elkezdett flörtöni egy másik lánnyal a Facebookon

Megérkezett a múltköri történetünk párja női szemszögből. Most a srác tűnt el váratlanul egy másik lány karjaiban pár lépéssel az oltár és az összeköltözés előtt.

Sziasztok, ez is egy összeköltözéses történet, minden akkor kezdődött, amikor közös albérletet kezdrünk keresni a barátommal. Szerettük egymást, legalábbis én azt hittem, és azt terveztük, hogy hamarosan összeházasodunk, aztán ahogy helyrejövünk anyagilag, jöhetnek a gyerekek.

Novemberben volt a hároméves évfordulónk, nekem akkoriban rengeteget kellett dolgoznom, ezért alig találkoztunk. Az évfordulónk napján elkezdett flörtölgetni egy lánnyal a Facebookon, posztolt a falára, kommentelgetett a fotóira. Aznap este összevesztünk. Másnap munka közben hívott fel a nővérem, hogy a barátom egyedülállnak állította át magát a Facebookon.

Azóta nem vesz rólam tudomást, és olyanokat ír ki a falára, hogy sose volt ilyen boldog, ez a lány megmentette az életét, és hogy hihetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt mennyire közel kerültek egymáshoz. Most itt állok 29 évesen egyedül, miután három évet elvesztegettem erre az emberre. Az önbizalmam romokban. Beállítottam, hogy ne lássam a posztjait, és ne fájjon még jobban.

PollPub.com VoteMi történhetett?
A srác eleve nem gondolta komolyan.
Bepánikolt a házasságtól.
Jött egy váratlan szerelem, van ilyen.
A lány elhanyagolta a srácot.



View Results

Felszedtek vagy rászedtek? Vagy megtaláltad, akit kerestél, de valami félresiklott? Írd meg nekünk te is az asokapablog (kukac) gmail.com -ra! Ha pedig tetszett a poszt, jelölj be minket Facebookon, hogy ne maradj le a legfrissebbekről!

5 Tovább

Ásó, kapa, nagyharang

blogavatar

Hol a férfi? És a nő? Társkeresés és társas élet kezdőknek és haladóknak. Várjuk a megható vagy felháborító történeteiteket, hogy ne csak a saját hibáinkból tanuljunk.

Utolsó kommentek