Ásó, kapa, nagyharang

Miért van az, hogy ha a valakinek van barátja, akkor alig bírja levakarni magáról a férfiakat, ha viszont nincs, akkor ha megszakad, se akar összejönni semmi? Ebben a történetben egy kis ártatlan online sakkal indult a flörtölés.

A munkahelyemen már meguntam a passziánszt és a sudokut, ezért áttértem az online sakkozásra. Eredetileg a saját nevemmel játszottam, de mikor látták, hogy lány vagyok, nem vettek komolyan, és hagytak nyerni. Ezért fiú nickre váltottam, és három hónapon keresztül mindenkit megvertem egyetlen egy srácot leszámítva, akit hívjunk mondjuk Misinek.

Sakkozás mellett egyre többet beszélgettünk, bár Misi közben továbbra is abban a hitben volt, hogy fiú vagyok. Erőltette, hogy találkozzunk, nagyon meg akart ismerni, hívogatott, hogy menjek el vele egy sakk-klubba. Ezért még online lelepleztem magam, neki leesett az álla, és csak méginkább találkozni akart.

Misiről aztán kiderült, hogy 180-as az IQ-ja és Mensa-tag. Elvitt egy Mensa-összejövetelre, amit egy puccos kávézóban tartottak a belvárosban. Kíváncsian vártam, milyenek emberek lesznek, arra számítottam, hogy majd csupa kocka fogad, de kellemes meglepetés volt, hogy ez csak a társaság felére volt igaz, a többieket inkább kreatívnak mondanám.

Jól éreztük magunkat, és szimpatikus volt a srác, de akkor még volt barátom, akivel éppen akkoriban akartunk összeköltözni, és nem akartam Misire lecserélni. Mikor kezdtem úgy érezni, hogy túl közel kerültünk egymáshoz, elkezdtem hanyagolni a sakkpartikat, és lemondtam a találkozókat.

Végül a barátommal fél évig csúszott az összeköltözés, aztán teljesen elmaradt, és szakítottunk. Akkor rájöttem, milyen hülye voltam, hogy nem fogtam meg Misit, mentem is volna hozzá, de megtudtam, hogy közben összejött valakivel, így már ott sem volt keresnivalóm, és fület-farkat behúzva visszavonultam.

Vannak férfiak, akik tudják, hogyan kell néhány találkozás után egy életre emlékezetessé válni egy nő számára.

Elég zűrös életem volt a 2000-es évek derekán, valahogy semmi nem akart sikerülni, nyomasztott a munkám, a tönk szélén álltam, a zűrös magánéletem pedig nem járult hozzá, hogy egyenesbe kerüljek. Úgy döntöttem, irány a nagyvilág, meg sem álltam az Államokig. Szó szerint pihentem: az itthonitól teljesen különböző munka és semmi pasizás.

Mikor hazajöttem, kisimulva és energikusan, arra gondoltam, hogy ideje bepasizni, a terepvadászat mellett pedig megpróbálkozom a netes randikkal is.

Egy ilyen alkalommal futottam bele az állatorvosba. Két-három levélváltás után megbeszéltük, hogy találkozunk. Nem ez volt az első netrandim, de arra még nem volt példa, hogy valaki, főleg nyári kánikulában ne egy kávézót vagy sörözőt  adjon  meg helyszínnek...

A megbeszéltek szerint elvonszoltam magam a Blahára a Corvin elé, és vártam. Már éppen ott tartottam gondolatban, hogy megolvad az aszfalt, én beleragadok, és majd netről férjhez ment lányok jönnek megkoszorúzni, mint az egyedül pártában maradt lúzer csaj emlékművét, amikor megcsörrent  a telefonom. A doki hívott, gyorsan beazonosítottuk egymást - mondjuk nem volt nehéz, alig lézengtek a 46 fokban, rajtunk és a galambokon kívül mindenki más strandon lehetett.

Odajött, én pedig megállapítottam, hogy igazán kellemes jelenség: magas, jó kiállású fekete harmincas, zöld szemekkel. Már-már elnéztem neki, hogy nem csak átvitt értelemben akart megfőzni, de erre nem hagyott időt:
- Szia - köszönt. - Csak azért jöttem, mert nem akartam nagyon bunkó lenni, igazából közbejött valami, rohannom kell, de mindenképpen találkozni akartam. Halasszuk egy másik alkalomra a randit, majd levélben megbeszéljük. Nem gond?
- Á, egyáltalán nem - hazudtam. Feltalálom magam, úgyis vásárolnom kell néhány holmit. Még sármosan mosolygott egyet, és ott hagyott a gőzölgő aszfalton.

Ezzel vége is lehetne a sztorinak, de nincs, mert igenis vannak férfiak, akik tudják, hogyan kell egy életre emlékezetessé válni egy nő számára...
Ugyanis a srác, ahogyan ígérte valóban írt levelet, persze megint Blaha, és megint kánikula.
Az előzmények után elég magabiztos voltam. Odaértem a térre, már messziről kiszúrtam. Odamentem hozzá, és köszöntem neki. Erre olyan hidegzuhanyt kaptam, hogy a lélegzetem is elállt.
Szia - köszönt vissza -, ismerjük egymást?
Paprikavörös arccal elhebegtem neki a történetet, hogy a múltkor, meg, hogy ő írt, szóval, hogy én csak azért...
- Én nem ismerlek - válaszolta kurtán, és elfordította a fejét, mintha keresne valakit.

Gondoltam, csak nem csinálok nagyobb hülyét magamból, mint amekkorát már sikerült!  Sarkon penderültem, és faképnél hagytam.

Először megfordult a fejemben, hogy messzebbről meglesem, hogy végül kivel találkozik, mert biztos voltam benne, hogy engem azért pattintott le, mert összekeverte a dolgait, ugyanakkorra szervezett két randit, és a másik lány mellett döntött. Aztán mégse tettem, lenyugodtam, és kihasználtam a szabad délutánom. Lófráltam egyet a légkondis Westendben, és közben azon gondolkodtam, hogy az azért elég ritka, hogy ilyen rövid ismeretség után ennyire sokat gondoljak egy pasi anyjára.

A nő minden luxust megkapott: ajándék autót, Michelin-csillagos étteremben vacsorát, születésnapra amerikai utazást. Négy évig élt egy felsőkategóriás életet hétvégénként, miközben hétköznap a melóhelyén gürizett. Mindenki azt kérdezné, hogy ugyan mi ezzel a probléma? De mégis volt.

Tipikus kiskegyed sztori az enyém, romantika, pénz, utazás a köbön. Az alaphelyzet: nő 28, pasi 39. Nő budapesti lakos, Pasi zürichi. Nő tanul és mellette egy rendelőben húzza az igát. Pasi céget vezet. Mindketten magyarok.

28 éves voltam, túl egy nagy csalódáson, férj jobbra el. Felkúsztam a netre, elveimet félretéve hasítottam valamelyik társkereső oldalon. Jöttek a levelek, egy-két találkozás, de semmi komoly. Aztán jött egy baromi rossz helyesírású iromány, de küldője már az elején jelezte, hogy bocs sosem tanult magyarul írni, nézzem el neki.

Kiderült, hogy a pasas Zürichben él, egyedülálló, levelei alapján jó humorú expat. Gondoltam veszteni valóm nincs, valamiért jött ide Magyarországra, találkoztunk. Nem volt szép, de volt benne valami, ami megfogott. Emlékszem a pillanatra, amikor beleszerettem, egy kiállításon voltunk, és egy mondat volt, amitől úgy éreztem, hogy ő az. Talán másnap hazament. Este egy levél várt, hogy mit gondolok róla, ha kiugranék hozzá?

Az amerikai pszichótól kezdve sok minden eszembe jutott, drága barátaim sokáig szervkereskedőnek hívták. Gondoltam nincs mit veszítenem, pénz volt nálam, kinti ismerősök száma megvan, és különben sem vagyok viktimológiai eset. Pénteken elmentem hozzá, jól éreztük magunkat a hétvégén, vasárnap este haza. Aztán ez az állapot így maradt 4 éven át.

Vallásos fickót fogott ki Dóri, csak arra nem volt felkészülve, hogy a férfi barátai sokkal kevésbé szentéletűek.

Szégyen vagy sem, én férjet fogni indultam neki a társkeresőzésnek. Volt egy ürge, egy egyetemi tanár, aki az első találkozásnál el volt hűlve, hogy tényleg úgy nézek ki, mint a képeken. Sőt, még jobban. Nem hiába csíptem ki magam. A sokadik találkozásnál viszont elővettem a sportos, kényelmes formám, amit nem annyira akart megérteni, de nem emiatt futottunk zátonyra.

Összességében nagyon szimpatikus volt, sokat jártunk kiállításokra, és pár hónap után elkezdte mondogatni, hogy feleségül akar venni. Mondjuk nem hittem neki, szerintem inkább csak az zavarta, hogy nem haladunk az ágy felé. Direkt húztam az agyát, mivel komolyan gondoltam a dolgot, és mindenképp el akartam kerülni, hogy könnyű numerának nézzen. Gondoltam egy feleségjelölttől neki pláne ilyesmi lehet az elvárása, merthogy gyakolró vallásos volt. Nekem meg korábban teljesen bevált az, hogy ha valakinek hamar engedtem, az hamar túl is lépett rajtam, ha húztam a dolgot, akkor viszont könnyen több is kikerekedett belőle.

Közben a fiú barátai is megtaláltak, és hívogattak, hogy menjek el velük is ide-oda, de ellenálltam, amit önigazolásnak vett, hogy sínen vagyunk, és örömmel állapította meg, hogy milyen feddhetetlen jellemű nő vagyok.

Egyszer aztán mégis úgy alakult, hogy nem tudtam lerázni a haverokat, egy szabadtéri koncerten találkoztam velük, és először azzal döbbentettek le, hogy folyamatosan szidták a pasimat háta mögött. Persze azzal a hátsó szándékkal, hogy ők is bepróbálkozzanak, hogy hátha nekik majd összejön valami. Elég egyértelmű jeleket küldtek felém, hogy bejövök nekik, és kezdtem tolakodónak érezni a közvetlenségüket. A pohár nálam akkor telt be, amikor az egyikük konkrétan megjegyezte, hogy “vízszintesben is összejöhetnénk egyszer”. Borzasztó megalázó volt, ennyit arról, milyen gátlástalanok a férfiak.

Nem csaptam belőle balhét, de alig vártam, hogy leléphessek, és a hátam közepébe sem kívántam az egész társaságot. Nem akartam kitálalni a pasinak sem, mert nem szokásom mások magánéletébe beleavatkozni. Szépen elfelejtettük egymást, én meg a barátnőmnek sírtam el hogy jártam. Utólag az is megfordult a fejemben, hogy ő vette le a kezét rólam, és vetett a barátai elé bosszúból, hogy neki nem jött össze, és a házasságot kizárólag azért emlegette, mert tudta, hogy ezt akarom hallani.

Egy romantikus történet következik az internet hőskorából, amiben a kezdő tizenéves néhány sikertelen randi után egy nyolcéves kapcsolatot akaszt le egy csetszobában. Főszereplőnk a tapasztalatlansága ellenére az egyik fontos szabályra hamar ráérzett: kudarc után nem elkeseredni, újra próbálkozni. Természetesen nem sokáig maradt szüzen.

2000 körül, amikor az országba ideért az internetes korszak, a cset.hu-n kezdtem ismerkedni. Aztán amikor hozzánk is bekötötték a netet, akkor összeszedtem egy csajt, akivel találkoztunk is. Ő az ország másik végében lakott, én meg 14 éves voltam akkor és határozatlan, így nem lett az egészből semmi.

Utána átmentem egy másik csetoldalra, ahol volt moderáció, és kevesebb volt az állat. Egy randit innen is összehoztam, de utána eltűnt a lány. Aztán nyitottam egy alternatív szobát, ahová betévedt valaki, akiről először nem tudtam, hogy csaj. Meséltem neki, hogy volt előzőleg egy csalódásom, és neki is volt egy ilyen sztorija, így hamar megtaláltuk a közös hangot. Kipanaszkodtuk magunkat egymásnak, miközben ő éppen órán volt a sulijában, és belement egy találkozóba.

A randit egy pályaudvarra beszéltük meg, és mivel akkor még szentimentális arc voltam, rózsával vártam, ahogy a filmekben láttam. Sétálgattunk, és nagyon szimpatikus volt. Amikor harmadjára találkoztunk, végre megcsókoltam. Nem mondtuk ki, hogy járunk, ez nyilvánvaló volt.

Két hónap múlva rendesen összekavarodtunk, ő azt mondta otthon, hogy egy barátnője születésnapjára megy Pestre, de valójában egy panzióban vettem ki egy szobát. Innentől kezdve minden hétvégén találkoztunk, és teljesen odáig voltunk egymásért.

8 évig voltunk együtt, ez a tinis hozzáállás alapozta meg a kapcsolatot, és ez így is maradt végig. Végül egy csip-csup ügy vetett véget az egésznek, összevesztünk egy mozizáson. Addigra sok minden összegyűlt a 8 év alatt, az ember egy idő után észre veszi azokat a hibákat, amiket addig nem. Búcsúzóul még a fejéhez vágtam, hogy bennem megbízhatott, de lehet, hogy többet nem talál ilyet. Azt hiszem, hogy ő sem csalt meg.

A kapcsolatot azóta nem tartjuk, akkor láttam utoljára. Azóta ezt a tinikorral együtt ezt a szentimentális hozzáállást is levetkőztem.